Hm hm. Itt az ideje egy új bemutatkozásnak ~
Ahoy! Én volnék... öh... szóval én vagyok én. Soha nem soroltam be magamat semmilyen konkrét halmazba, legyenszó bármiről - és tényleg bármiről. Sokat nem tudok mondani most magamról, ez itt a blogom, amiben leírom a mindannapjaim, a teljesség igénye nélkül. (Nem mintha bárkit is érdekelne, persze.) Sajátos világképem és személyiségem van, nos, a legsajátosabb benne talán az, hogy van.
Japánt tanulok, a főváros környékén leledzem leginkább, antiszociális vagyok és utálom a kerékvágásokat. Olyan igaz, vérbeli 500% vízöntő. Mellesleg kibaszott lusta és csóró is vagyok. De voltam egy X-faktor próbán. Szar volt.
Szoktam történeteket is írni, de azok most máshol vannak, nem ezen a blogon. (csak azokat linkelem, amiket szoktam is frissíteni)
Az alábbi linkeken tudtok elérni. (Linkcserét lehet kérni, nem tilos, csak az eddigieket leszedtem, mert nem a legaktívabbak meg legújabbak voltak a gyöngyeim :3) Főleg tumblrön vagyok egyébként.
Megmegmeg itt van egy blog, amit nem tudom, minek rakok ki, de ezt a japánosokkal csináltuk, a farokarcokkal (szeretlektitekeeet<3 xD), szóval nézzétek meg, meg minden...
Eeetto ne, szívesen írnék, csak nincs miről xd érdekes dolgok történnek, de annyira nem érdemes szóra, és nem akarlak untatni.
Lényegében kezd elegem lenni az egészből, de olyan messze a nyári szünet, ráadásul lehet, hogy még akkor sem lesz nyugtom, és nem csak azért, mert Rita mindenképp el akar menni velem a japán táborba.
Lehetnék pár fokkal boldogabb is, várhatnám az elkövetkendő eseményeket... De egy bizonyos dolog miatt ez most valahogy nagyon nehezemre esik.
Mármint komolyan. Ha ilyet csak álmodnék, akkor is azt mondanám, hogy "hű bazmeg, ez nem volt semmi", ez viszont teljes mértékben és száz százalékosan valóságos volt. Úgy éreztem magam, mint aki beszívott, és féltem, hogy a vigyorom körbe ér a számon.
Nǐ hǎo! 你好! (rendes japános ilyenkor elgondolkozik, hogy vajon miért haszálnják a kínaiak a köszönésbe a szeretet kanjiját, nem lendületből tovább olvas, csak szólok)
Nos, mint már kiderült, ma került megrendezésre a kockás ing világnapja - nem vicc. Sulis szokás, valamelyik random téli napon, aki teheti átmegy favágó-sztájlba. Ennek az az előnye, hogy - lévén ez is a tájfutóktól eredezhető, és a tanár úr a vezetőjük - akin van kockás ing, az nem felel kémiából. Épp ezért volt az, hogy már csütörtökön kikészítettem az ingem, nehogy elfelejtsem.
Megyek is be az osztályba, és már a folyosón "kockás ingek. kockás ingek mindenhol" fíling volt, de mikor a terembe értem, mindenhol csak kockákat láttam - kivéve XuXiao-n. Csóri nem hozott kockás inget, és még jelentkezett is, hogy nincs neki xD De kapott egy esélyt: míg mi a csörögefánkos kosárban voltunk könyékig meg vállig, addig az ő felelése egy pénzérmétől függöt. Megsúgtam neki a tutit - fejet mondj. Írás lett, nem felelt ("na majd legközelebb!") Hát igen, ahogy mondani szokás: akinek szerencséje van a szerencsejátékokban, nincs szerencséje a szerelemben. Előző életemben hamiskártyás voltam - mármint komolyan, nem viccből. #kivételesennemszarkazmus
Japánon a kockás ing világnapjának örömére az aulában fotózkodtunk, hát csodás képek születtek. Tulajdonképpen mindegyik jó, csak valaki mindig hülye fejet vág - rólam nem is beszélve.
De azért matekon - a tanár és mindenki más legnagyobb meglepetésére - elég volt pár másodperc arra, hogy a Labirintusból visszatérjek a K111-be (a termünk), és benyögjem, hogy ez a függvény biza konvex~ xd beza, felszólítottak, és tudtam válaszolni. (*fölnéz, mint aki azt se tudja, hol van* Hol tartunk? *kollektív röhögés*)
Zàijiàn, 再见:
Chiaki
U.i.: megtaláltam a legjobb módját, hogy hogyan láthatom azt az egoista törpét (beeka, akinek a páwahaja miatt lámafeje van - magyarázás lvl millió), ha angolja van - a színpad fölötti folyosórész. Egyébként - nem mintha figyeltem volna, persze - kék ing volt rajta.
Még mindig idegesít, hogy még csak rám se néz a paraszt.
Ma került megrendezésre a diáknap, azaz, hogy a gyereksereg tanulás helyett vagy úszni (oda ki ment? biztos csak alig páran), vagy korcsolyázni, vagy akadályversenyre ment. Én a korizást választottam, mert hál' istennek rám megy még a korcsolyám - bérelni nem lehetett.
8.45-kor volt a gyülekező a helyszínen, azaz a Jégpalotában. A legtöbben nem tudták, hol is van az, holott elég feltűnő, ha villamossal jön az ember, ennek ellenére a megbeszélt időpontra mindössze heten voltunk ott, a többiek eltévedtek. (Tizenvalahány a megbeszélt létszám) Én Lilivel és Bálinttal jöttem, Bálint azért jött pont kapóra, mert ő ismeri a Jégcsarnokot, nekem meg lövésem sem volt róla, hogy mit kell csinálni/hova kell menni. Miután minden jelenlévő regisztrált, és elindultunk az öltözők felé, találkoztam Szásával, Annával és Kentóval ^-^
9.00, a jég előállt, mindenki átvette a koriját, és kinyíltak az ajtók. Elsőként a 8.b-s Laura lépett a jégre, látszott a kecses mozgásán, hogy nem először csinálja. Én Bálintot követtem, aki - lévén hokis - szintén lazán csúszott a jégen. Eleinte kissé bukdácsoltam jeget nem sűrűn látott korcsolyáimon, de pár kör után eléggé belejöttem - imádok korizni. Utánunk jöttek Liliék, Petráék, majd pár kör után (miután a Counting Stars-ot és (ha jól hallottam) a Some nights-ot is leadták, mert igen, hallelujah, volt zene), mikor már kisebb tömeg volt a jégen (amikor az ember oldalra nézett, olyan volt, mintha mindenki egyszerre mozdulna, szédületes volt), megláttam messziről Miya Slipknot-os és Nana Guns 'n' Roes-os pulcsiját (amúgy párszor én is megkaptam, hogy "tök jó a pulcsid!", random emberektől - természetesen a Szabadság Szárnyaiban feszítettem), és odacsúsztam hozzájuk (hogy aztán mind a ketten belém kapaszkodjanak - a legtöbb ember OTP-nek nézett, és rám támaszkodott). Nana felhívta a figyelmem Márton úrra, aki úgy korizott, mint aki beszart egy kibaszott hercegnő - szóval hozta a formáját. Szokásos farmem kabát és nadrág volt rajta, felemelte a fejét, a hosszú, göndör haja enyhén lobogott a menetszéltől, és lassan siklott a jégen, mint aki az első lökettől is eltanyál - ami sajnos nem következett be, pedig nagyon röhögtem volna. Simán el tudnám képzelni hercegi ruhában, fehér lovon, ahogy megmenti Nana hercegnőt a gonosz szörny fogságából.
Ezek után láttam meg a szélen Zitát, Annát és Emesét is, és - amennyire a jég engedte - a nyakukba ugrottam. ZItával ugyan megbeszéltük, hogy a villamosmegállóban találkozunk, de nem akartam késni, ezért inkább elmentem, de örültem, hogy végülis odatalált a Jégcsarnokhoz c: (ahogy a többiek is, mint Liza, Alexa, Ráhel és Viki, aki véletlenül a húga koriját hozta). Egyébként a legtöbb emberrel, akivel együtt mentem, fogta a kezem, holott én sem vagyok annyira ügyes, csak jégen hasznosítottam azt, amit a görkorival tanultam, és lestem, hogy Bálint hogy mozog, és próbáltam utánozni.
Nem sokkal késöbb volt két játék is. Az első olyan volt, mint a gólyatáborban. (Már hallom is, hogy "Miii? Milyen játék? Na nee, én nem fogok visszakeresni." Szóval nyugi, elmondom xd) Az a lényege, hogy kapsz egy lapot, rajta figurákkal (jelen esetben a Frozen szereplőivel) - a sorrend nem mindenkinek egyforma - és meg kell szerezned az aláírásokat sorban haladva, mert minden figura egy embert takart, akik a jég szélén álltak. Háromszor kérdezhetsz, rá kell jönnöd, hogy ki kicsoda, minél hamarabb. És a köcsögök helyet cseréltek, szóval egy idő után feladtuk xd
A másik fogócska volt, ami jégen elég viccesen nézett ki. Középre beállt egy önként jelentkező, és a többieknek egyik térfélről át kellett jutni a másikra, akit elkaptak, szintén beállt fogónak, amiből elég nagy kavarodás lett aztán, szóval abbahagytuk két körnél.
Mikor már a non-stop két óra korizás vége felé jártunk, és már a menetirányváltoztatáson is túl voltunk, begyorsítottam, egyedül csúsztam. Csodás érzés volt, olyan, mintha repülnék. A szél belekapott a hajamba, suhantam az emberek között, egyre goyrsabban és gyorsabban. Fájt. Fehér volt, hideg és meglepő. Nem is vettem észre. Jól sejtitek. Akkorát estem, mint paraszt a padláson, és nem tudom, hogy. A japánosok a közelemben voltak, rögtön odajöttek, leporoltak, Anna-san odaadta a kezét, hogy megfogjam, mert az enyémet belepte a jég, és nagyon fájt. Miya és Nana azon kezdtek el aggódni, nem tört-e el valamim, mert panaszkodtam, hogy "ez fáj, ez nagyon fáj", megnyugtattam őket, hogy ez csak a hideg miatt van.
Ezután mindenki lement a jégről, átöltöztünk, és mehettünk haza. Az idő ködös volt, hideg és nyirkos (a többiek így mentek akadályversenyre? Pfff, meg is érdemlik). Úgy volt, hogy Lilivel megyek haza, de valahogy Anna, Emese és Zita mellett kötöttem ki. S mivel láttuk, hogy Alexa villamossal megy, és villamos sehogysem akart jönni, legyalogoltunk Járműtelepig, ami olyan két villamosmegállót jelentett. A vonatot nem értem el, szóval elkísértem Zitát a Duna Plázába pisilni, majd vettünk a Mekiben egy kis kaját - fagyiiiii~. Visszakísért a villamoshoz, és vissza akart jönni velem az állomásig, de az egyik megállóban megláttuk a többieket, akik épp végeztek az akadályversennyel (ami Rita elmondása alapján borzalmas volt), úgyhogy leszálltunk. Gréta benyögi, hogy "menjünk be központba", én viszont elborzadva ráztam a fejem, inkább takarodtam haza. Meg van rá a magam oka, hogy miért mentem inkább haza, és miért is fogok, valahányszor ott van Zita és Gréta: mert felfordul a gyomrom.
AJÁNLOM AZ OLDALT
